2007. október 31., szerda

Hol végződik a nyelvi türelem?

Amely nyelvi türelem alatt valami olyasmit értek, mint a "hat óra magasságában" vagy a "kommunikál felé" jellegű szerkezetek által kiváltott reakció: én is használom, másoktól elviselem, hallatára elhúzom az orrom, netán kijavítom?

Két évvel ezelőtt jelent meg egy cikk az ÉS-ben Kálmán László nyelvész tollából, amely akkoriban hevesebbnél hevesebb reakciókra ragadtatta a szakmai és kevésbé szakmai köröket: az írás a nyelvvédelmet áltudománynak minősítette, mivel a "nyelv romlásának" nem léteztő rémétől igyekszik bennünket megvédeni. (Ez a sommázat persze távolról sem fedi a cikk egészét, de a vitáról magáról majd egyszer egy külön bejegyzésben - megéri.)

Kapaszkojunk most egy konkrét kifejezésbe: a fordítási óránkon már felbukkant szófordulatról Kálmán így ír: "A nyelvművelők sokszor használnak, talán a tudományosság látszatának fenntartására is, racionális érvelést. (...) "Mi az, hogy öt óra magasságában. Ha nem pontosan öt órakor, akkor mondhatom azt, hogy öt óra tájban, öt óra tájékán, öt óra körül, nem pontosan ötkor - sokféle kifejezés van tehát, de a magasságában itt egyáltalán nem helyénvaló." (...) Egy cseppet sem zavarja a szerzőt, hogy az általa is idézett tájban, tájékán, körül, meg persze a felé is térbeli metaforából válhattak időhatározói értelművé, "szemléleti alapjuk" tehát hasonlít a magasságában ilyen értelmezéséhez. Ki tudja, lehet hogy ezek némelyike is vicceskedő szóhasználatként kezdte pályafutását. A szerző fölényeskedő élcelődése mindennek a fényében nevetséges ágálássá válik. Mintha csak azon viccelődne, hogy az Astoriánál kötöttünk ki kifejezést használjuk, holott az Astoria környékén nincs is hajózható víz." (A téri metaforákról részletesebben a "Hárompercesek a nyelvről" címmel az Osiris Kiadónál megjelent könyvében olvashatunk.)


Rendben van, az érvelés világos, és mégis - sokak, és nem csak az agg és reszketeg nyelvészprofesszorok számára zavaró a kifejezés. A nyelv természete a változás - akkor hát nem is szabad azzal foglalkoznunk, hogy ki mit és hogyan mond?

Vagy van egy határa a nyelvi türelemnek is?

2007. október 26., péntek

Félrefordítás

Tóth Tamás Boldizsár, a Harry Potter-kötetek magyar fordítója említette két évvel ezelőtt egy interjúban, hogyan fordította tévedésből a "locket" szót lakatnak medál helyett - éppen egy olyan helyen, ahol a később fontos szerepet játszó ékszer először bukkant fel a történetben.

(Az ötödik kötetben, a Grimmauld téri ház takarításánál találnak Harryék egy "lakatot", amelyet senki nem tud kinyitni, ezért rövid úton megszabadulnak tőle.)

Kíváncsi vagyok, a hetedik rész visszautal-e erre a momentumra, és ha igen, hogyan. Azon gondolkodom, mi ilyenkor a helyes fordítói magatartás - beékelhető-e egy, az eredetiben nem szereplő, magyarázó félmondat a történet érthetősége kedvéért?