Furor, avagy könyv-nem-ajánló

Antikváriumból, jelentős kedvezménnyel szereztem be a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, A nyelvek világatlasza című könyvet. Ha nem így lenne, talán gutaütéses tüneteket is produkáltam volna, mert a megjelenésében egyébként vonzó kiadvány a legváltozatosabb hibák tárháza.

Noha szerkesztő jegyzi a könyvet, a lektorálás valahogyan kimaradt a folyamatból, ezt bizonyítják a képfeliratokban és folyó szövegben is megmaradt angol szavak, a helyesírási és az egyeztetési hibák, valamint az egyes nyelvek nevének és szavainak folyamatos inkonzisztenciával használt írásmódja. A jukagírről szóló keretes írás címe például "Ajukagig nyelv". Köszönöm. Pedig maga az információ érdekes: ezt a mára már kihalással fenyegetett kis nyelvet Szibériába száműzött szovjet értelmiségiek kutatták és írták le először. Micsoda szerencse - ránk nézve legalábbis.

A könyv maga ismeretterjesztő céllal készült, és én legalábbis örömmel üdvözölnék egy ilyen kezdeményezést: fotók színesítik, térképek illusztrálják a főszöveget, keretes írások emelik ki a külön érdekességeket. A baj csak az, hogy a könyvnek szakmai gyengéi is vannak, ami nem a fordítás következménye. Szent Jeromosról sem gyanítom, hogy számos művet alkotott héber és arámi nyelven is - ahogyan ezt egy képaláírás állítja.

Mindezek ellenére érdemes a könyvet forgatni - persze alapos kritikával. És ha lehet, könyvtárban, mert hétezer forintot mégsem ér meg a következő képaláírás: Teaszüretelők Srí Jankán.

There goes our last female!

Rövid cikk: egy nyelv utolsó beszélője utolsó éveit éli. A 82 esztendős nepáli hölgy az egyedüli a világon, aki még ismeri és beszéli a dura nyelvet. Egy lelkes nyelvész pedig azon igyekszik, hogy lejegyezze a dura nyelv szótárát és nyelvtanát.

A cikk ismételten felhívja a figyelmet a nyelvek kihalásának problematikájára: egy, a National Geographicban megjelent tanulmány szerint a világszerte beszélt mintegy 7000 nyelv közül kéthetente kihal egy - ez a tempó meghaladja a növény- és állatfajok pusztulásának ütemét, eredményeképpen pedig még ebben az évszázadban eltűnhet a beszélt nyelvek fele.


Két amerikai kutató véleménye szerint a nyelvpusztulás elsődleges oka a veszélyeztetett nyelvek alacsony társadalmi státusa, és ha az adott nyelv társadalmi megbecsültségét növelni tudjuk, többen éreznek majd kedvet annak megtanulására és használatára, ergo a nyelv megmenekül a kihalástól. Ez a nagyralátó terv azonban meglehetősen nehezen lenne megvalósítható például Oroszország területén, ahol Vlagyimir Putyin elnök visszaállította a Szovjetunió nyelvpolitikáját: a "felesleges" (többek között a finnugor nyelvcsaládhoz tartozó) kis nyelveken nem folyhat oktatás, nem adhatók ki könyvek stb.

Nos, nyelvünket nem épp a kihalás fenyegeti, ahogyan egy avatatlan kérdező aggodalmaira reagált Pomozi Péter a tavalyi Nyelv-Kultúra Fórumon, hosszú távon azonban esély van a más nyelveket is fenyegető pidginizálódásra, de erről majd más alkalommal.

A nyelvészek feladata tehát többek között a kihalásra ítélt nyelvek szakszerű rögzítése, esetleg "újraélesztése", elterjesztése. De nem vagyok arról meggyőződve, hogy ebből a célból egy idős nepáli asszonyt meg kell próbálni családja köréből kiszakítva gyógykezelésnek alávetni, hogy a doktori disszertáció befejezéséhez szükséges anyagot "meg lehessen szerezni" tőle.